Kezdem megérteni, hogy az egész élet csak egy játszma, amelyet olyan ügyesen és jól kell megjátszanom, hogy örömöm teljék benne. Ha vesztek, vállat vonok és nevetek, ha pedig nyerek, ugyancsak nevetek. Bárhogy is van, azon leszek, hogy tréfásan fogjam fel a dolgokat.
Megkérdeztünk néhány kismamát, hogy mit javasolnak azoknak, akik még a várandósság elején járnak. Illetve mit tennének, ha visszamehetnének az időben.
Amikor kismamává válunk, sokszor olyan fáradtak vagyunk, hogy a reggeli felkelés is komoly gondot okoz. Aki otthon, vagy egyáltalán nem dolgozik, szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis neki nem kell időre mennie sehova, pihenhet, ameddig jól esik.
Ha a kilenc hónapot végig munkával szeretnéd tölteni, akkor meg kell tanulnod kompromisszumokat kötni a babád és a saját egészséged érdekében. Van, akinek könnyen megy a várandósság és a karrierépítés összeegyeztetése, míg másoknak okoz némi fejfájást.
A legtöbb kismama életében eljön a perc, amikor könnyeivel küszködve áll a tükör előtt. Egyesek már a várandósság elején átesnek ezeken a kellemetlen pillanatokon, amikor ráeszmélnek, hogy kedvenc farmerjüket jó időre nélkülözniük kell.
Ha azt mondjuk egy édesanyának, hogy ne aggódjon, nem vesz minket komolyan. Ahogy mi sem, ha mástól halljuk, hiszen a vérünkben van. Gyermekeinkért a nap 24 órájában képesek vagyunk aggódni már a várandósság idején is.
A kisbabád születésével az életed teljesen átalakul. Vannak dolgok, amikre hónapokig nem lesz időd vagy alkalmad ezután. Ezeket érdemes megtenned, mielőtt a pocaklakó napvilágot lát.
Mint minden kismamát, biztosan Téged is foglalkoztat a kérdés, hogy fogyaszthatsz-e koffeintartalmú italokat, mialatt a kisbabádat várod. Van-e káros hatása a kicsire nézve, vagy kis mértékben fogyasztva a babát el se éri?
GYORSKERESŐ
mom ON board
babamama CSOMAG #mindengyermekegyenlő
babamama CSOMAG - TÁMOGATÓI PROGRAM #mindengyermekegyenlő